Újság

Gyerekkoromban úgy hallottam a fölnőttektől, hogy olvass, tanulj kisfiam, hogy okosabb legyél. Ha jött a faluba a Déryné színház, előadását megnéztük, persze a vándorcirkuszt is, meg a moziban a magyar filmeket és a vasárnapi meccset nemkülönben. Mikszáth és Jókai regények jártak kézről kézre. A May Károly, Cooper regények csak megbízható barátok közt kölcsönződtek. Rejtőt még nekik is helyben kellett olvasniok, mi több, a Micimackót is. Hogy Milne maci barátja miért számított tiltott, sőt üldözött gyümölcsnek a hatvanas évek elején is, ember meg nem mondhatja. Talán csak Muhtár, a szovjet csodaló tudná okát adni, mivel ez az állat sebesült gazdáját kimentette a tűzvonalból.
Akadt olyan magyar a faluban, aki titokban elmondta, hogy a műveléstől lesz művelt a föld, meg az ember, mert a művelés változtatja át a semmit valamivé… Először a változtatja helyett a nemesíti szót használta volna, de elharapta, mert a nemes, nemesítés akkoriban tiltott és üldözött volt. Még tán Micsurin se nemesített, csak alkalmassá tette a meggyet, az almát, hogy ontsa a termést a szibériai éghajlat alatt is…
Mint annyi minden, ez is megváltozott az évtizedek során. Mozi már nincs a faluban, helyette tévé szól minden házban, némelyikben több is, ötven, vagy száz csatorna ontja ugyanazt a szemetet, mert jobbára mindegyiken rémfilmek harsognak-villognak, géphóhérokkal, emberszörnyekkel, kimérákkal. Kilenc-tíz körül a színészek nekivetkőznek és üzekedni kezdenek a rendező parancsára. Szerelmeskedést érthető okból nem mondhatunk, hisz senki nem szeret senkit, és ha úgy adódik, a mészárlást sem hagyják abba. A sportcsatornákon emberfölötti lények lökdösik, gázolják, ütlegelik egymást. Labda vagy más játékszer, ha fölbukkan olykor, csak ürügy a másik lerúgására, gigánvágására.
Ne dágványozzunk tovább a közismert részletekben, hiszen ismerjük a helyzetet és a következményeket. A művészet megszűnt, a kultúra forrása kiszáradt, ezért nincsen kultusz, ami éltetné, csak lobbanó, s hamar kihúnyó rajongás valamelyik csillagért, holnap egy másikért, s kit érdekel, hogy lesz-e holnapután?
A kőszívű ember fiai mai szemmel hülyék, Szindbád álmodozó barom, a Móricz-féle légy jó mindhalálig életcél elenyészett, csak a füstje maradt, ha el nem fújta a szél....
Legalább ekkora, ha nem komolyabb változást jelent Kodolányi János Zárt tárgyalásának kiszorulása közgondolkodásunkból. Világos, hogy a náci, a fasiszta és a liberális ugyanazt gondolja, és közös szellemet szolgál, Na és? Akkor mi van? A könyv ma már létezik a kereskedelemben, de kit érdekel?
Ha nem tudjuk, akkor Semmi, senkit. Semmikor sincsen valami. Korunk ugyanis arról szól, miként változik a valami semmivé. Ha.
Élünk. Ha egy mód van rá, ne is hagyjuk abba, hátha rájövünk a dolog értelmére: mi a jó, és miért kéne éppen jónak lennünk…