Újság

 

 

Ha valaminek át kellett volna hatnia a legutóbbi választási küzdelmet, az éppen ez. A nyílt, becsületes küzdelem, amihez tiszta és becsületes emberek kellenek, magyarán lovagok. Érdemes fölidézni a lovaggá ütés szertartásából néhány mondatot. A jelöltet testi-lelki tisztulás: gyónás és fürdő, majd egész éjszakai böjt és virrasztás után fölöltöztették jövendő fegyverzetébe. Reggel a pap e szavak kíséretében adta át neki a kardját: "Fogadd e kardot az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, szolgáljon az úgy a tenmagad, mint Isten szent egyházának megvédésére, a mi Urunk Jézus Krisztus keresztje és a keresztény hit ellenségeinek megrettentésére, de jogtalanul senkit se bánts vele!" Tehát a lovag hívő ember kellett, legyen, és elsősorban a keresztény hit katonája. Ez már komoly megszorítás, hiszen a választásokon manapság istentagadók, egyház és kereszténygyűlölők is indulhatnak. E fölfogásáról több vezérszónok meggyőzte közönségét a különféle gyűléseken, ami azt is jelenti, hogy az emberek jó része biz’ nem gondolja magát kereszténynek, Jézus követőjének, a keresztény erények hordozójának, tehát ilyen erényeket nem vár el jövendő lovagjától, azaz képviselőjétől.

Ezt követően a lovagjelölt hűbérura, vagy annak lánya, esetleg felesége előtt letérdelt, az avató pedig háromszor megütötte vállát a kardlappal. Ez a három ütés jelentette az utolsó sértést, amit az illető lovagként megtorlatlanul hagyhatott. Az avató szavak így hangzottak: "Isten, Szent György és Szent Mihály nevében lovaggá ütlek, légy vitéz, bátor és hű!" Tehát az Úr, és a földi meg az égi hadak közé fogadta jelöltet.

Összefoglalva: a lovag hit-és önvédelemre, hűségre, jogszerűségre/igazságosságra, hősi életre, bátorságra esküdött föl. A hűség szót meg kell ismételni, mert a fölsoroltak mind Isten iránti szeretetből és engedelmességből eredtek, tehát a lehető legmagasabbra emelték a lovagot, messze az érdekek köre fölé. Másként mondva isteni erényekre, azaz életszentségre kötelezték. Ezzel szemben a másik eskü, aminek fejében a lovag földi javakat, rangot, birtokot, jobbágyokat, katonákat vagy akár várat kapott, hűbérura szolgálatára kötelezte. Akkor is, ha gazságokat kellett elkövetnie. A keresztény erkölcs szerint ugyan az ilyen eskü érvénytelen, de ha az engedelmesség vagy a földönfutás közt kell választani, akkor bizony…

A nyugati krónikák tele vannak engedetlen lovagok keserves kínhalálról szóló történetekkel, melyekért a tettesnek: a helyi grófnak a saját hűbérura, a király előtt ritkán kellett számot adnia. Isten előtt igen. Az istenfélelem sok nagy bűnöst rákényszerített, hogy gaztetteiért kemény vezeklést vállaljon.

Ez a magasabb igazság a mai közélet küzdői számára nem létezik. Legföljebb önként vállalt korlát a keresztény indíttatású politikusok számára. Közismert, hogy a marxista etika „föltalálására” filozófusok tízezreit alkalmazták béketábor-szerte és nemzedékeken át, ám semmire sem jutottak szegények. Ugyanis az ateista erkölcs fogalmi képtelenség. Azért, mert az erkölcs lényege az, hogy létezik a földi életnél fontosabb lény: Isten, és a belőle áradó értékek: szeretet, igazság, jóság, szépség stb. Ezek fontosabbak az egyén sorsánál, nélkülük értelmetlen a munka, a siker, a pénz, mert általuk nem lehet üdvözülni: eljutni a Legfőbb Jóhoz. Gazdaságkor marxista, liberális, náci meg akármilyen néven futó szellemi fogyatékosságaiban az erkölcsi értékeket pillanatnyi hatályú varázsigék helyettesítik: fejlődés, demokrácia, vagy: reakciós, fasiszta stb.

A magyar választók nézték, hallgatták a vetélkedő pártvezéreket. Az egyik tábor, a vörösöké, a legelképesztőbb hazugságokkal és gyalázkodásokkal illette ellenfelét, mit ellenfelét, gyűlölt ellenségét, a narancssárgákat! Azok pedig tűrték a mocskolódást, s helyette a föladataikról beszéltek.

A magyarok többsége megértette az üzenetek lelkét: így lett a Fidesznek ismét kétharmada.