Újság

A tanítókon, sőt a gyakornokokon manapság leginkább projekteket hajtanak végre. Mégpedig az ő testükön-lelkükön, ráadásul a saját eszük és kezük által. Ez a leggaládabb. Ráadásul, mert még a leggaládabbnál is van galádabb, ajaj, eme projektek a semmibe vesznek.
Kezdődött mindez Hiller miniszter idejében, 2006-ban, amikor az oktatási szakmunkások kötelesek lettek – talán Lenin elvtárs legendás olvasónaplója mintájára – részletes munkaidő nyilvántartást készíteni. Dátum, tanórák, helyettesítések, ügyeleti órák, továbbá minden egyebet: versenyre fölkészítés, műsor összeállítás, családlátogatás, gyakoroltatás, tehetséggondozás, lecke és dolgozatellenőrzés, múzeumlátogatás, osztálydekoráció, osztályprogram. Gondosan leírni az előkészítést, a tényt, az eredményt stb., az összesítést az exel számítja ki. A táblázatba foglalt jelentést ellenőrzik, visszadobják, újra íratják – a végeredményt a Klebersberg Iskolfönntartó Központ – Klik kapja. Mindezen hiábavalóságok lerovása után napi 9-10 órára rúg egy engedelmes tancseléd munkaideje.
A rendszer célja többrétű, korszerűen szólva: komplex.
1. a tancselédnek nem marad ideje családjára;
2. nem marad ideje művelődésre, azaz csak felejti a főiskolás korában tanultakat;
3. az értelmetlen föladattömegtől halálosan fáradt és bőszült lesz: indulatai kiszolgáltatottja, miáltal diákjai neveletlenek és tudatlanok maradnak;
4. a pedagógusban elhamvad a paidagogos – ’gyermekvezető’, mások szerint ’gyermekszerető’;
5. megszűnik a szabadidő feszültség a tancselédek és más munkavállalók között.
6. az iskola kilúgozódik: a tanügyi bürokrácia és tudálékosság takarmányozójává válik;
7. Klebersberg Kúnó gróf forog a sírjában.
Régi tapasztalat, hogy nincsen tökéletes hiba, ezért vázolt álság átkeresztelődött portfólióvá.
Ez aztán ízig-vérig portentózus dolog. Egy vérbeli portentum, kitalálója pedig oly tehetséges, hogy sikerrel pályázhatna akármelyik rémfilmgyárban főportentificusi állásra. Aki nem érti az iménti szavakat, az megnézheti jelentésüket ugyanabban a latin szótárban, ahonnan a portfólió ránk szabadult.
Magának a projektnek az elnevezése kétszeresen is perverz.
Először is honnan lenne egy szegény tanítónak vagy tanárnak portfóliója? Közismert, hogy a portfóliósok – tisztelet a kivételnek – rendszerint olyan pályára mennek, ahol bőven van mit befektetni, és van is mit kiszedni, hisz a portfólió természete a gyarapodás. Csillapíthatatlan hízhatnékban szenved. Gazdáját szinte kényszeríti a bőséges takarmányozásra. Nem véletlen, hogy a szó eredeti, és pl. a franciában elevenkedő alakja ma is ’pénztárca’ jelentésű.
Másodszor is maga a projekt meg a portfólió. Szóval a szavak. Tágabban a nyelv, ami efféle zűrös ügyekben bármi lehet, csak magyar nem, mert az leleplezné az ordast. Képzeljük el, hogy projekt szót magyarul vágják a nehéz életű közoktatók arcába. Vajon milyen ’egyedi tervet’ készíthetnek ők? Megtervezhetik, hogy milyen képességű, szorgalmú, neveltségű stb. lurkók kerülnek az osztályukba? Hány közepes, hány tök, hány zseni? És ha zseni, milyen? Teller Ede, Puskás Öcsi, vagy Weöres Sándor szabású? Fölzárkóztatja Sanyikát Puskáskához, Öcsikét meg Tellerkéhez? Vagy utólag kerül a tervezetbe, hogy mennyit fejlődött hátravetődéses kapuralövésben T. Eduska, s hexameter írásban mennyit P. Öcsike?
És vajon mennyit a tanító? Gyaníthatóan semmiből semennyit, mert W. Sanyika zsengéit böngészni sincs ideje, Élet és Tudományt se lapozgathat, mert naphosszat fényezni kell önmagát a fölsőbbségnek készített nyalományában – immár gyakornok korától kezdve! Oktatói-nevelői tudásáról hitelesebben meggyőződhetnének az igazgatók és a tanfelügyelők, ha az nem lenne túlságosan túlságosan ésszerű és helyénvaló. De jobb ez így, mert tán célravezetőbb: szükség van az előléptetésre meg a pénzre, mert éppen most vonták meg az ebédeltetési ügyelet díját. Mintha az nem volna föladat.
Bárhanem roppant tanulságos lenne, ha a nevelők egy szép napon mind távol maradnának délben az ebédlőtől, s nélkülük röpülnének a káromkodások, az almák, a kenyérvégek, s velük minden tárgy, ami a levegőnél nehezebb és szárnya sincs…
Ésszerűbb volna a mosdóban töltött percek levonása, mert ott tényleg nem végez a tanember oktató-nevelő munkát, kivéve, ha nyitva hagyja az ajtót, és szemléltető oktatást tart a mellékhelyiség használatáról.
*
A portfólióban tanító és óvó fölsorolja műveit, eredményeit. Henceg szegény, mert árulja magát a munkaerőpiacon. Lássunk tisztán: a portfóliókészítés lényege olyan iratcsomó összeállítsa, ami megfelel magasabb polcon ülő iratfalók ízlésének.
Mi a tanító műve? Nem a portfólió. Sík Sándor szerint az „emberebb ember, magyarabb magyar.” Ez lett hajdan a cserkésznevelés alapmondata, ami első megközelítésben erkölcsinek látszik, de a másodikban már fölfénylik a műveltségtartalma, és lényege is, a cselekvés. Klebersberg Kúnó népiskola-teremtő munkássága közismert. Ennek betetőzéséről írta: „Az én tudománypolitikám alapja az a gondolat, hogy a nemzetek kultúráját, kicsiny és nagy nemzetekét egyaránt három-négyezer ember képviseli.” Ezt a csúcsértelmiséget kell minden nemzedékben fölnevelni, úgy, hogy nem lehet sejteni, hogy melyik órán ábrándozó, vagy leckeírás helyett labdát rugdosó kölyökben szunnyad a világraszóló zseni.
Ezért a tanító műve az, ami Szókratészé: a kukába kerülő, semmitmondó dolgozatok helyett egy sereg jó és bölcs athéni, aki az egész világot gazdagítja. Olyan, mint néhai Tornóczki Pista bácsi decsi tanító, aki a maradókat megtanította az alapműveletekre, a gimnáziumba igyekvőket az egyenletekre. Egy sor portfólió sem maradt utána, csak becsületes emberek serege, köztük orvosok, mérnökök és persze tanítók is. Emberebb emberek és magyarabb magyarok.
Aki ezt a szent, és önzetlen buzgalmat portfólióra cseréli, az tancseléd-hajcsár és nem paidagogos.