Újság

 

 

Szokás manapság bizonyos kerek évfordulókon unatkozni.

De mi van azokkal az eseményekkel, melyek alapvetően mutatják meg egy kor, egy világrendszer, egy eszme minéműségét, de ennek a mutatásnak nincs éppen születésnapja? Persze soha nincsen, mert civilizációnk lényege éppen az elhallgatás: a különféle ideológiák rabjainak közös, cinkos lapítása, ha igazságszagot éreznek.

Az elhallgatás az a sötét sugár, mely reflektornál élesebben mutatja, mit ér Gazdaságkorban az ember, az igazság, a demokrácia, a béke vagy bármelyik fönnforgó eszme…

A minap előadást tartottam mintegy negyven-ötven jeles magyar humán-értelmiségi előtt, s mellesleg megkérdeztem: Van-e ebben a teremben valaki, akinek mond valamit a Tockoje helynév, és az 1954. szeptember 14-e időpont? Senki sem emelte föl a kezét.

Sztalin halála után másfél évvel, tehát már az úgynevezett „olvadás” megkezdődése után, 1954. szeptember 14.-én, atomtámadás érte az Orenburgtól kb. 200 kilométerre fekvő Tockoje falu környékét. Egy TU2-es gép dobta le a 40 kilotonnás bombát – a hirosimai 15 kilotonnás volt – amely kb. 300 méter magasságban robbant. A környező lakosság nem tudott a várható eseményről, és a helyszínre szállított 5000 német hadifogoly sem. (Lityeraturnaja Gazeta 1999. szept. 5-i sz.180-181. old.), a német fegyverletétel után több, mint 9 évvel még volt belőlük bőven…

„A robbanás következtében 2 km-es körzetben a növényzet, erdő, fű teljesen eltűnt (bár a keletkezett tüzet a légnyomás azonnal elfojtotta), a fedezékek bedőltek, az élet teljesen megszűnt; a hegy mögötti lejtőkön a pusztítás már sokkal kisebb volt. Az epicentrumtól számított 1 1/2-2 km és 4 km közötti körzetben az erdő, az avar sok helyen kigyulladt, az erdő tele volt ledőlt fákból alkotott torlaszokkal. Az állatok nagy része is életben maradt, de súlyos mérgezés következtében, amely süketséggel és vaksággal párosult, néhány nap múlva el kellett pusztulniuk.”

Az emberekről nem esett szó…

„Az éles hadgyakorlaton részt vettek: Bulganyin, Zsukov, Szokolovszkij, Konyev, Tyimosenko, Bugyonnij, a Szovjetunió marsalljai; a fegyvernemi főmarsallok, a katonai körzetek parancsnokai, a fegyvernemi marsallok és a Szovjet Fegyveres Erők vezető tábornokai és admirálisai, mintegy 250 fő.

Meghívott vendégek: Peng Teh Huai tábornok, a Koreában harcoló Kínai Önkéntes Hadsereg parancsnoka, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 9 fegyvernemi parancsnoka, a népi demokratikus országok honvédelmi miniszterei, vezérkari főnökei, valamint Lengyelország részéről a HM helyettese és a légierő parancsnoka is.

Gyakorlatvezető: Petrov hadseregtábornok, a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Löv. Harckik. Csoportfőnöke.”

Magyarországot Bata István honvédelmi miniszter és Székely Béla vezérkari főnök képviselte.

„A vendégek a robbanást egy 11 km-re levő magaslatról nézték végig védőszemüveggel. A légnyomás ereje a sapkákat és az állásponton felállított ismertető táblákat lesodorta, az állásponton kiépített fedezék 3 mm-es plexitüvegből készült ablakát betörte.”

Az események lefolyásáról, az iszonyatos pusztulásról, és mindennek higgadt, katonai elemzése elkészült, s mindenki számára hozzáférhető. (HL MN VIII. 2. fond HM Titkárság iratai 01026/1955-HM Titk. (MN 1955/T-2/2. ő. e., idézi Ehrenberger Róbert: A béketábor magyar hadserege c. könyvében. A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból 1945–1957. Cz. G. ehhez az írásához forrásként használta Földi Pál ezredes "Az igazi Zsukov" c. könyvét, valamint Dobai Miklós Szovjet atomcsapás saját terület felett c. cikkét)

A bomba ledobását tüzérségi tűz követte, majd páncélos erők és gépesített gyalogság támadása a korábban kiépített erős védőállások ellen, melyekben az „ellenséges fegyverzetet” és az ötezer német hadifoglyot elhelyezték. Sem ők, sem a környék lakossága nem sejtette, hogy mi vár rájuk… A 45.000 főnyi támadó legénység gyaníthatott valamit, mert impregnált papír védőköpenyeget adtak az emberekre.

Tehát a Szovjetunió korabeli vezetése a világtörténelemben először saját népére, területére és élővilágára mért atomcsapást! Bevonva a rémtettbe még ötezer német rabszolgát is, sőt, katonacimboráinak bemutatót tartott e példátlan tömeggyilkosságból. A sikeres művelet értékelése után tartott fogadásról bizonyára nem hiányzott a vodka, a pezsgő és a kaviár sem.

A hadgyakorlat során és közvetlenül utána a becslések (!?) szerint 55.000 – ötvenötezer! – ember vesztette életét. A sugárfertőzés áldozatai közül sokan napokon belül meghaltak. A rákbetegek aránya ugrásszerűen megnőtt, csakúgy a torzszülötteké is.

Tudtommal nem történt meg az emberben, állatban, természetben esett károk fölmérése.

A Hirosima és Nagaszaki elleni támadásról már sokan megírták, hogy katonai szempontból okafogyott volt, hiszen a japánok európai szövetségesei már három hónappal korábban letették a fegyvert, sőt, már a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. Azt már kevesebben hangsúlyozták, hogy a polgári lakosság elleni terrortámadást soha, semmi sem indokolhatja, de ebben a Szövetséges Hatalmak igen jártasak voltak – lásd Lipcse, Nürnberg, Budapest, vagy éppen San Gimingano stb. bombázását

Érdeklődésből történt: hogyan hat az atombomba az életre? Ugyanarra volt kíváncsi ’45-ben a világ legdemokratikusabb államának, amire ’54-ben a világ legfejlettebb demokráciájának, a szocialista demokráciának a hadvezetése.

Negyed százada megnyíltak a levéltárak, sőt, a maradék tanúk is emlékezni mertek a már végóráit élő szovjet rendszerben. Mi több, előkerültek a világtörténelemben példátlan tockojei vérengzés alapadatai a hivatalos okokkal és különféle jelentésekkel együtt.

Keservesen igazolódott Hamvas Béla éleslátása, aki a szocializmust a saját nép ellen vívott háborúnak minősítette.

Elévül-e az ilyen bűncselekmény?

Van-e becsülete annak a véleményformáló értelmiségnek, amely hamiskártyásként keveri a történelem lapjait? Demokratikus-e az a világrendszer, melyben jog a tömeggyilkosság, az igazság elhallgatása, a bűnpártolás?

Vajon akad-e egyetlen szocialista, akit a tockojei bomba kiábrándít ideológiájából?