Újság

A titok különös tünemény. Olyasvalami, már ha igazi, aminek legjobb esetben is csak a héjáig-burkáig jut a közönséges halandó. Igazi valóját éppen ezért nem könnyű földeríteni. Mesterkémeknek sem, akik éveken át tanulták és gyakorolták a spionságot, mégsem lettek „minden titkok tudói”. Az ilyeneknek az önnön mivolta is rejtve marad a gyakorló fürkész számára, amíg egy mester meg nem könyörül rajta, s be nem avatja az illetőt. Az illető jó szó: olyan embert jelent, akit illetni, behatóan érinteni kell a titok-szülő, titok-oldó tudással, mintegy varázspálcával. Aki bivalybőrt visel a lelkén, arra nemigen hat az érintés, mert önmagával sincs tisztában, az marad „siralom tudatlan”, „illetve is illetlen” és lóghat a világhálón napestig, nem jön rá semmire.
Miért nem lehet beavatni?
A legelső akadály a benső igénytelenség. A lélekben igénytelen nem képes befogadni a tudást.
Miért nem?
Ennek ezer oka lehet. Például buta a tanítvány. Vagy lénye megtelt álságokkal – rossz viccekkel, hazugságokkal, öncsalással meg szenvedélyekkel mígnem eldugult a sok semmitől. Úgy járt, ahogy a mesebeli vadgalamb, ami az összes kérdésre-okításra ugyanazt burukkolja: „tuúdom, tuúdom!” Önítélete szerint ő már átlépett valamennyi ismereten és bölcsességen. Ezért nem érzi a tanulás szükségét, ezért felelgeti egyre ugyanazt az összes kíváncsiskodónak, miként boldogult Bukfenc bohóc is tette az egykori rádió valahai Csinn-bumm Cirkuszában: Bukfenc mindent tud...
Sőt!
Bizony-bizony, sőt! De még sőtebb! Ha valóságos tudás születik bárhol, és tiszta szívvel igyekszik helyet találni a létezésben, könnyen lehet, hogy hamarosan a mindenkori Új Világrend fegyházában találja magát. Így döntöttek a nálánál erősebb fegyőrök. Előbb az Isten helyére törő ködagyú fölvilágosultak, majd Marx és Engels, meg Sztalin és Lenin, Hitler és Rákosi, Mao és Castro – újabban pedig Gazdaságkor pillanatnyi királya, George Soros lépett az általa elképzelt jövő trónjára, midőn egy reggel arra ébredt, hogy neki a Föld és az rajta tenyésző élet sorsának igazgatása nem joga, hanem kötelessége. Elődeihez hasonlóan ő is tollat ragadott, és fölvázolta a jövő tervrajzát. Tanodákat szervezett egyetem néven és a végrehajtáshoz folyamatosan képzi csapatait. A pénz nem számít!
Ha alaposan megvizsgáljuk e roppant különbözőnek álcázott figurákat, eszméiket és szívtompító tanfolyamaikat, egy-kettőre kiderül mély azonosságuk. A kommunizmus foxi-maxija és a mai Soros egyetem persze sem színvonalában, sem szellemi értékében, sem emberi hasznában nem különbözik, ha mindegyiket a saját kora szemüvegén át nézzük.
A fogyatékosok szintjéhez igazított bohózatban a létező szocializmus bukása után előugrott a tőkedemokrácia – látott már valaki közelről ilyesmit? Tessék körülnézni! Itt nyüzsög a szemünk előtt! Tőke és demokrácia ikertestvérsége? Elméletileg sem létezhet, hiszen a tőke dolog, tehát lelketlen mennyiség és erő: vagyis vitáiban mindig a pénz, a több pénz győz. A demokrácia ellenben emberből van, tehát lelki-szellemi megnyilvánulás: benne az emberi céloknak megfelelő értékek ütköznek az anyaggal, a lehetőségekkel, a jégszívű üzleti érdekekkel, egyszerűsítve: a pénz a pénzzel. Vagy inkább a pénz rántott kardot a szív ellen? Az örökké semleges helyzet tán így hozta, és mi mást is tehetett volna a szentséges pénz önmaga szolgálatában?
A tőkedemokrácia ügyesen áttekergett a történelem húsdarálóján. Átváltozását azonban sem készítői, sem engedélyezői nem vették észre. Ehhez ugyanis önnön eszükön kellett volna túljárniok, ám erre a vérbeli hazudozók még a különösen ihletett, tervdús pillanataikban is ritkán képesek.
Az égtájak néma egyesülése rendkívüli esemény az al- és álvilág-bütykölők számára. Ilyenkor a csalafinta-nyalafinták tényleg elhiszik önmaguknak, hogy eszméik a csúcsra jutottak? A lét csúcsára, ahonnan minden egyéb lejjebb van. Holnapra megforgathatják az egész világot! Keletet Nyugattá tehetik, Északot pedig Déllé, a nőt férfivá és fordítva. Úgy vélik, hogy kizárólag rajtuk, az ő zsenijükön és döntésükön múlik bármilyen csoda, ami a világot az „ő képükre és hasonlatosságára” alakítja. Elszántságban pedig nem szenvednek hiányt.
A hiányt mi szenvedjük ember-voltunkban, ha félünk, s ha bedőlünk a fából vaskarika, a tőkedemokrácia ócska cseleinek.