Vélemények
Kedves Gábor!
Kedves Gábor!
Először is szeretném megköszönni, hogy rám köszöntél, és megajándékoztál a „Beavatás. Jézus beszélő kövei” kis (nagy tartalmú) könyveddel, melyet jó kézben tartani olvasáskor is, és könnyű figyelni a gondolatfűzésre. Még húsz perc sem telt el, s már el is olvastam az első írást – amint kérted, és nem tudtam letenni (nem is akartam), mert szinte azonnal megragadott. Tudsz valamit! Sőt még legrövidebb mondataidból és a szavak rendjéből is sugárzik, hogy nagyon sokat! Őszintén gratulálok, mert a Malkus füle és az Utolsó Reggeli mestermű! Bach hangjait véltem kihallani a sorok közül, ahol minden a helyén van. Nemcsak egyszerűen súlya van a szavaknak, hanem még a három pont és az egyetlen szóból álló mondat is zeng! Megszólít, gondolkodásra, bele- és átgondolásra késztet. Az első pillanatban világos, hogy tovább látsz a betűnél. Azt éled, amit kérsz is, vagyis jelen vagy. S ez nemcsak helyszíni beszámoló vagy a szemtanú kiegészítése annak, ami nincs leírva, hanem egy erőlködés nélküli meggyőzés és meggyőződés, hogy ennek így kellett lennie. Nagyon jó szemmel – ami belülről és felülről lát – észreveszed a prizma sugarain megtört fényt, a különböző embereknek átadott evangélium csillanásait, mely egyszerre jut el, megfogalmazva a keresőknek, az értelembe és a szívbe. Nagyon jó a stílus, én értékelem. Több mint prédikáció, de bátran lehetne az is, vagyis megszólító erejű beszéd. Akár egy-egy mondatnál is meg lehet állni, s rajta meditálni. Az érdek nélküli bölcsek hangját hallottam ki belőle, amit ha élőben hallom, igyekszem leírni. Valószínű egyébként, hogy Jézus elhangzott beszédeiből is jegyeztek fel valamit még a helyszínen, és nem csak emlékezetből mondták vissza… Egyszóval a Buda felszabadítása napján adott dedikáció a könyv azonnali olvasására késztetett, s most kérésedre eme gondolataim lejegyzésére. Ajándék volt e kötet, s mindaz, amit tartalmaz. Köszönöm! Igyekszem meghálálni gondolataidat, sőt e könyvet is terjesztem abban a kis körben, ahol magam is az Ige meghallójává törekszem lenni. Baráti köszöntéssel: Mihály atya (legeltető pásztor) 2012. szeptember 2., este fél 9
2013-02-04