Kezdőlap
Kezdőlap
A legkorábbi államok törvényeit Isten állapította meg – utána járhatunk az Ószövetségben, vagy India, Kína s más régi országok szent könyveiben. Miután a Fönnvaló, vagy az istenek elsősorban az uralkodókkal érintkeztek, ezért az országalapító, az Éggel kapcsolatban álló fejedelmeket rendszerint félig vagy egészen istenként tisztelték.
Korunk egyik főkérdéséről, a nemzetállamokat leváltani, sőt, szétrombolni igyekvő törekvésekről elég sokat írtam, különösen Magánállamok c. könyvemben, meg Az Antikrisztus és mi címűben (Boldog Salamon kör 2003 ill. 2009.)
2024-09-16
BővebbenKezdőlap
Ámi Lajos (1886-1962) analfabéta félcigányember volt és magyar író. Magyar, mert műveit ezen a nyelven alkotta és adta elő, más nyelven talán nem is beszélt. Ki tudja? De miért fontos ez?
2024-09-09
BővebbenKezdőlap
Elhunyt Szabad György, el is temettük. Az ország főméltóságai: hajdani tanítványai, ellenfelei és elvbarátai szépen beszéltek a sírjánál. Azóta más kiváló emberekből is elszállt a lélek, a minap éppen Karátson Gábor író, festő, sinológus, Duna-védő, ötvenhatos veterán távozott közülünk. Időközben mások sorsa is beteljesült. Egyik-másik szép beszédeket kap, de akad, akinek három sor se jut a helyi újságban.
2024-09-02
BővebbenKezdőlap
Máté Evangéliumának 9. fejezetében Jézus több, akkoriban reménytelen állapotú beteget gyógyított meg, sőt Jairus lányát is visszaadta szüleinek, holott a gyermek már eltávozott az élők közül. Ezt maga az édesapa is tudta, hiszen e szavakkal kereste föl Urunkat: „...leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá kezedet és életre kel.” Milyen mérhetetlen hite lehetett Jairusnak! Talán Megváltónk is megrendült, mert így szólt a hangosan zsibongó sokasághoz „Távozzatok! Hiszen nem halt meg a lány csak alszik. Az egybegyűltek kinevették.” Érthető, hiszen a kortársak többsége először találkozott a názáreti ács fiával. Miért tulajdonított volna természetfölötti erőt neki? Ám Jairus hitt benne, de lehetett-e más választása?
2024-08-26
BővebbenKezdőlap
A Krisztus előtti 3. századból van az első adatunk vízimalmok létezéséről. Azóta ez a gépezet szinte napjainkig őrölt gabonát, fűrészelt márványt, fát, stb. Jelenleg nem használatos.
Az alábbi javaslat az elv és a szerkezet korszerű alkalmazását célozza, hiszen civilizációnk energiafalánksága csillapíthatatlan, a világ elszennyezése pedig szinte fölmérhetetlen.
2024-08-19
BővebbenKezdőlap
Úgy gondolom, hogy Schmitt Pál jó köztársasági elnök volt, és becsületes ember. Ennek fényes bizonysága, hogy a sajtókopóknak talán esztendőnél is tovább kellett nyomozniuk, hogy foltot találjanak életén ama bizonyos kisdoktori értekezés alakjában.
A dolgozat akkor summa cum laude átment, s része lett egy, a magyar világban páratlan, sportdiplomácia pályának, persze a 2x2 világ- és olimpiai bajnoki címmel együtt. A mai tudományosság vizsgáján megbukott, s vele Schmitt Pál személyes tisztelete és hivatalának méltósága is. Könnyű prédája lett a gyűlöletmestereknek.
2024-08-12
BővebbenKezdőlap
23. Honnan van Jézus hatalma. Ezután bement a templomba és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei és megkérdezték: "Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?" Jézus így válaszolt: "Én is kérdezek tőletek valamit.
2024-08-05
BővebbenMegjelent művek
Megjelent művek
>esszék
Gondolat, Budapest, 1991.
2000-01-01
BővebbenMegjelent művek
Banga Ferenccel
szatírák
Szépirodalmi, Budapest, 1990.
2000-01-01
BővebbenMegjelent művek
drámák
Múzsák, Budapest, 1989.
2000-01-01
BővebbenMegjelent művek
regény
Szépirodalmi, Budapest, 1988.
2000-01-01
BővebbenMegjelent művek
regény
Móra, Budapest, 1988.
2000-01-01
BővebbenMegjelent művek
Banga Ferenccel
szatírák
Szépirodalmi, Budapest, 1988.
2000-01-01
Bővebben